B. Méhes Vera( 1919-2013) a magyar Montessori mozgalom hazai megteremtésében és gyakorlati alkalmazásában játszott nagy szerepet.
B. Méhes Vera nemzetközi diplomával rendelkező Montessori pedagógus, a pedagógia és pszichológia tanára, a Magyarországi Montessori Egyesület tiszteletbeli elnöke volt. Azok az értékek, amelyeket a Montessori pedagógiája képvisel, nemcsak a humanizmus és demokrácia értékeinek felel meg, hanem jelen korunk leghaladóbb követelményeinek is. Teljes pedagógiai pályafutása alatt fennen hirdette, hogy a nevelés kulcsszereplője a pedagógus. Magatartása, elvei, érzelemvilága, következetessége meghatározták munkájának eredményességét.
Élete során a közoktatás minden szintjén és minden formájában dolgozott az óvodától az egyetemig, magánintézménytől állami és fővárosi intézményig.
Írásaiban és publikációiban is mindenkor a gyermekeket állította az első helyre, és a tapasztalatai átadásával a nevelés motiváló és hatékony módszereit szorgalmazta.
Kedves Montessoris Kollégák!
Nagy Tisztelettel emlékezünk Méhes Vera nénire, halálának évfordulóján!
Nagy Mester volt Ő! Igazi Pedagógus!
Láthatatlanul adta át, személyiségén keresztül a kitartás erejét, a motivációt, a gyermekben való hitet, hogy egymást és Önmagunkat tisztelni kell, hiszen ez fog egy felnövekő generáció példájává válni.
Hiszünk abban, hogy a XXI. sz. gyermeknevelésében, a Montessori Pedagógia alapelveivel való nevelés és oktatás, egy felelős gondolkodású, egymással békében megférő, kreatív, Boldog emberek neveléséhez vezet.
Köszönet Nektek, hogy a Példamutató tanítást, amit Montessori Pedagógusunktól kaptunk, azt töretlenül tovább viszitek a gyermekek nevelésében, tanításában.
 
Stefán Mariann Elnök

Kedves Montessori Egyesületi tagok!

Az egyesületi tagdíj fizetése, sajnos néhány ok miatt kimaradt, lelassult. Kérünk Benneteket, hogy, aki a Magyarországi Montessori Egyesület tagjának vallja magát, 2022, március 31-ig fizesse be a tagdíjat. Még mindig évente 2000Ft/fő. Néhány Egyesület által fordított, és kiadott könyv jelent meg. Ha úgy érzitek, szeretnétek megkapni, a lehetőség: Intézményenként 1 példányt ingyenesen(+postaköltség) eljuttatunk hozzátok. Ha egyénileg rendelitek: 2500Ft, + postaköltség. Természetesen, a tagdíjakat befizettettek csak postaköltséget fizetnek. 

A tagdíj befizetésének lehetősége: átutalással, az Egyesület számlaszámára: 11600006-00000000-44854070
 
A közleményben kérjük tüntessétek fel az intézmény nevét, a tagok számát, illetve egyénileg a nevet, elérhetőséget.
Köszönjük a Magyarországi Montessori Egyesület nevében.
 
Stefán Mariann elnök, és Bencsik Erika vezetőségi tag

 

A Magyarországi Montessori Egyesület 2016. október 11.–től idén is indítja Montessori alaptanfolyamát.

 

A tanfolyam egy éves időtartamú, 80 kredit pontos. Elvégzésekor a hallgató tanúsítványt kap, amely igazolja, hogy elsajátította a Montessori módszer elméleti, filozófiai ismereteit és a módszerhez kapcsolódó Montessori eszközök használatát alkalmazni tudja a gyakorlatban.

 

A tanfolyam díja: 80.000 Ft, mely a továbbképzési keretből finanszírozható.

 

Kérjük az intézményvezetőket, bázisvezetőket, hogy a tanfolyam iránt érdeklődő kollégákat értesítsék. A jelentkezéseket e-mailben vagy levélben jelezzék. 

 

 

 

SEGÍTS, HOGY MAGAM CSINÁLHASSAM!​



TÁMOGASSA ÓVODÁNK EGYESÜLETÉT
, A MAGYARORSZÁGI MONTESSORI EGYESÜLETET

ADÓJA 1% -VAL!



ADÓSZÁM:
18001848-1-41


                
KÖSZÖNETTEL: STEFÁN MARIANN


                            ELNÖK

 

 

 

 

Köszönet mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 2020-as évi 1%-át, 49.887 Ft-ot  Egyesületünk javára felajánlották. 

 

 Köszönet mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 2015-ös évi 1%-át, 52.151 Ft-ot  Egyesületünk javára felajánlották. 

 

Alkategóriák